A Lelkes Testület elnevezés a lélek blokkjai, a komplexusok és a testi problémák összefüggéseire utal, vagyis abból a hipotézisből indul ki, hogy a test sok esetben a lélek miatt beteg.
Ha te is önértékelési problémákkal, öngyűlölettel és/vagy tipikus női betegségekkel - ciszták, PCOS, IR, a mell, a méh, a női szervek elváltozásai - küzdesz, csatlakozz hozzánk!
Ismerjük meg egymás történetét, beszéljük ki, ami mar, emészt, segítsünk egymásnak! S mivel mindannyian harmóniában szeretnénk élni önmagunkkal (is), csak azért se hagyjuk magunkat legyőzni torz önképünk által!
Hajigáljuk el lelkesen a saját magunk elé gördített rögöket, tisztítsuk meg a saját utunkat az önszeretet felé!
Ez nem hókuszpókusz, hanem kísérlet! Együtt, testületben teszteljük, működik-e! Velem tartasz? Ha igen, szeretettel köszöntelek!
Hiszek a test-lélek-szellem egységében. Abban hiszek, hogy a test a lélek miatt beteg. Abban hiszek, hogyha valami megbicsaklott fejben, az előbb-utóbb a fizikai síkon is jelez. Abban hiszek, hogyha érzelmeket elfojtok, sérelmeket dédelgetek, negatív gondolatokat raktározok, akkor egyszer csak tele lesz a depó, és valamit ki kell dobni.
Azt mondta R., a lélekgyógyászom, írjak blogot. Írjam ki magamból mindazt a tépelődést, nyüszítést, fájdalmat, dühöt, kedvetlenséget, demotivált érzést, értetlenséget, dagonyát a magam posványában, ami csak felbugyog azon az úton, amelyet a segítségével járok egy ideje.
Éreztetek már olyat, hogy a lelketeknek van izomláza? Nem, nem őrültem meg, tudom, hogy még olvasni is furcsa. Hát még megélni! Mert én pont ezt érzem most. Mikor levegőt veszek, kétszer annyi erőfeszítésbe kerül, mint egyébként. S minden egyes beszívásnál olyan, mintha a tüdőm megerőltettem volna. Hátul a tüdőm, de az elöl a lelkem. Végtelenül nehéz. Tele van, csordultig. Mindennel. Jóval is, meg rosszal is.
Sok olyan ismerősöm van, akik meglehetősen meggondolatlanul élnek bele a világba. Kinyilatkoztatnak, bántanak, szúrnak, megsértenek, ide dörgölőznek, oda simulnak, s ha változnak a körülmények, korábbi tetteiket, megnyilvánulásaikat sutba dobva, teli szájjal kezdenek szajkózni egy, a korábbitól teljesen eltérő életfilozófiát.
Benedek rendszeresen úgy köszön el tőlem reggelente, hogy pontosan a megbeszélt időpontra érjek ám oda a suliba érte, mert ha kések, olybá veszi, valami baj történt velem. A minap 13 perccel később parkoltam le a fiam által vártnál, már hívtak is az iskola titkárságáról, merre vagyok, mert Gyermek aggódik. Hiába mondom neki, vigye magával a telefonját, hogy tudjak jelezni, ha valami mégis közbejön, erre nem hajlandó. Így a délutánok kettős stresszben telnek: én idegeskedek, s igyekszem úgy elindulni a munkahelyemről a másik kerületben lévő suliba, hogy még egy váratlan esemény – elterelés, dugó – se akassza meg az időtervet, Beni pedig azért szorong, vajon minden rendben van-e velem…
Gyermekkoromban mindig jót mosolyogtam a nagyszüleimen, akik hűvösebb estéken már kotorásztak a mellény után, mondván, fázik a hátuk. Hogy lehet a hátnak fázni? Kamaszként cikinek és avítt felfogásúnak találtam őket, mikor a legújabb haspólómhoz annyi hozzáfűznivalójuk volt: "Kint van a derekad, akarsz egy jó kis felfázást?" Az autóban sem húzhattuk le az ablakot, mert „rámegy a füledre a huzat, kislányom!”. És így tovább...
Ha megkérdeznénk egy tucat nőt, mi foglalkoztatja őket leginkább az életben, mire keresnek rá leggyakrabban a gugliban, biztosan a párkapcsolat, gyereknevelés, önmegvalósítás, lélek és diéta szavak szerepelnének az első öt helyen. Statisztikánk nincs erről, de utána lehetne járni.
A családunkban a nők hamar öregszenek. A nagymamám 51 évesen halt meg, de 50 éves korára 70-es ráncai voltak. Jó, falusi asszony volt, egész nap dolgozott, nem azzal kelt és feküdt, hogy vitaminokkal, pakolásokkal kényeztesse a bőrét.
Kétéves korodra elég magabiztosan jársz. Lehet, hogy a pelus még szériatartozék, de már csak hónapok, néhány szűk esztendő kérdése, hogy feléledjen benned a nő.
Kövess az Instagramon
Hírlevél