Szívügyek

#hellojonap

Hiszek a szeretetben (nyugi, Coelhót elküldtem kávéért  ). Tudom, hogy minden napban van legalább egy jó pillanat, egy viszonzandó mosoly, egy megörökítésre váró kép. (#hellojonap) Még akkor is, ha a mérleg a negatívumok irányába billen a végén.

Örök pesszimista vagyok. Vagyis ez így nem igaz. Azt szoktam mondani, a legoptimistább pesszimista vagyok a Föld kerekén. Aggodalmaskodom, mérgelődöm, könnyen elromlik a kedvem.

A #hellojonap kezdeményezés egy tréning számomra: hogy amikor legszívesebben pizsamában és mamuszban szűkölnék a sarokban még délelőtt 11-kor is, „mert nem tudom, mi a rossz, de ami van, az szar”, akkor igenis húzzam ki a fejem a… khm, onnan, ahonnan semmit nem látok, és vegyem észre azt a szépet, viszonzandót és megörökítésre várót.

A #hellojonap felütésű bejegyzéseket a Facebook oldalamon kezdtem írni 2017 nyarán. Ezekből szemezget e rovat.

Kattints ide a Hellojonap bejegyzésekért


Kapcsolódó cikkek

Glamour-lány (Csak egy korty)

Hétvégén beugrottam egy benzinkúthoz, hogy beszerezzek pár sajtóterméket, amit két sonkás-sütis zabálás között tudunk olvasgatni.

Istent nem lehet átverni!

Ma nagycsütörtök van. Nem fogok idézetet kitenni, amit át sem érzek igazán, meg ájtatoskodni – ebben a hirtelen nagyon kereszténnyé lett országban megteszik majd a hivatalos szervek úgyis. Azt hiszik egyesek, ha napjában tízszer kijelentik, mekkora szentek is ők tulajdonképpen, le tudják kenyerezni a mennyországot. Ám én nem nézem Istent hülyének!

Tiszta lapot nem a világ osztogat - odabent kell nyitni!

Pont egy éve, 2018. április 8-án zajlottak az utolsó (optimista felfogás szerint inkább legutóbbi) országgyűlési választások itthon, ami ismét a Fidesz kétharmados győzelmét hozta, a mi életünkben pedig ezzel egyidőben lezárult egy közel húszéves korszak.

Menj fodrászhoz esőben, hülye gyerek!

Van abban valami végtelen cinizmus a sors felé, hogy azt képzelem, rajtam nem fog az eső. Hiába zuhog hajnal óta megállíthatatlanul, kérlelhetetlenül, ma én fodrászhoz mentem és kész. Az én fejemmel. Azzal a boglyával, amely úgy ugrik össze kunkori kis drótszálakká már a zuhanypermet párájától is, mint egy afrozenekar frontemberéé, aki pedig genetikailag bír mikrofonfejjel.

A szemöldökcsipesz

Észrevettem a gyereken, hogy kezd összenőni a szemöldöke. Kis világosbarna szálacskák, messziről még nem feltűnő, csak ha hosszan nézed, látszik, hogy a jobb oldal elindult a bal felé, vagy fordítva. Meg hát, ugye, én az anyja vagyok, minden kis szőrszálát ismerem. Még.

Vágyakozni jó

Gyerekként az ember annyira, de annyira tud vágyakozni! Tiszta szívvel lelkesedni, szívdobogva várni a születésnapját, a karácsonyt, az osztálykirándulást, a nyaralást. Legalábbis mi úgy nőttünk fel, hogy nem voltunk elhalmozva minden nap valamivel, de a piros betűs alkalmaknak nagyon is megadták a szüleim a módját.

Telihold vagy teli hócipő?

Eddig is tudtam, hogy ha telihold van, nem alszom. Érdekes, a frontokra nem vagyok érzékeny: nem szaggat a derekam, ha hó jön, nem lüktet az isiászom (az egyébként mi?), ha közeledik a lehűlés, de a telihold valamiért kicsinál. Ilyenkor a hátamon fekve, zaklatottan nézek ki a besütő fénycsík mellett az ablakon egész éjjel - persze nem látok semmit, mert kontaktlencse nélkül nagyjából csak a fényt érzékelem, de formákat, alakokat nem tudok megkülönböztetni egymástól. Így biztosan elmulasztom, ahogy a boszorkányok repkednek seprűn a budai éjszakában vagy a Mikulás hohohózik felettünk Rudolf hátán decemberben.

Szájbergyerek, te kérjél bocsánatot!

Nem vagyok paranoiás. Nem nézek folyton a hátam mögé, nem szólnak hangok a fejemben. Nem hittem a fogtündérben, négyévesen felismertem az óvodai karbantartó bácsit a Mikulásban, s a Jézuska is addig hozta az ajándékot karácsonykor, míg egyszer a fa alatt meg nem láttam azt a babát, amivel pár héttel korábban anyukám osont be a szobába.

Mocskos gazemberek kontra #hellojonap

Szombaton együtt voltunk bevásárolni. Kellett ásványvíz, tisztítószerek, egy csomó olyan dolog, amit én nem szívesen cipelek, így kihasználom, ha Gábor itthon van. Állunk a pénztárnál, mögöttünk egy nyugdíjas hölgy. Pillangószemüvege mögött forgatja a szemét, a hányinger kerülgeti a láttunkra. Mikor Gábor átáll a pénztár pakoló részéhez, tehát tisztes távolságra az asszonyságtól, az sziszegve odasúgja nekem: - Mocskos gazemberek!

Röhögni ér!

Gyerekkoromban mindig legyintettem az idős rokonokra, akik arra vissza tudtak emlékezni, hogy ’62 telén nyakig érő hó esett, de azt nem tudták felidézni, mit ettek aznap reggelire. Kiskamaszként nem értettem, hogy lehet oly sokszor a múltba révedni, s kellemes nosztalgiával gondolni valamire, amit akkor én avíttnak, szánalmasnak gondoltam, ahelyett, hogy a jelenben élnének, s örülnének annak, hogy a világ halad, fejlődik, s nem kell például már a patakban mosni, mert vannak erre szerkezetek.

Szívem csücskei

Ma jutott el hozzám Molnár Péter, a Főváros Tűzoltóparancsnokság volt szóvivőjének videója, melyben őszintén, keresetlenül, a bajtársaiért és a hivatásáért áll ki egy felháborító intézkedés kapcsán.

Büfés voltam a Balatonon

Tegnap elkocsikáztunk arra a helyre, ahol tizenhét évesen büfésként dolgoztam a Balatonnál. Sok élményem fűződik a településhez, évekig ott nyaraltunk a családdal, hogy aztán a nagykorúság kapujában, az érettségi és felvételi előtti utolsó évben összegyűjtsek némi számolatlan készpénzt. Vagy ha úgy tetszik, megtapasztaljam, hogy a szüleim nem az ötezresfáról szüretelik kamaszlányaik szükségleteinek forrását, hanem igenis kőkemény munkával teremtik elő.

Az ott nem a Vona Gábor?

Sosem felejtem el azt a sztorit, amit Larry Hagman, alias Jockey Ewing mesélt évtizedekkel ezelőtt a Friderikusz Showban.

A Dallas főgonosza harsányan kacagva ecsetelte, hogyan támadta meg egy öregasszony az étteremben, hogyan ütötte-verte a ridiküljével. Gondolom, a szituáció kellős közepén azért nem hahotáztak nagyokat a feleségével, miközben a néni ordítozva kérte számon rajta, hogy bánhat olyan kegyetlenül Bobbyval meg Samanthával.

Túl a csúcson

Ma hetvenéves a Terminátor. Gyerekként féltem tőle, mert Arnold Schwarzenegger tényleg úgy néz ki, mint egy élő szövethalmaz a fémvázon, nem?

Klinika a Szomszéd(ok)ban

A német túránk során sajnos nem érintettük a Fekete-erdőt, pedig nagyon szívesen elbarangolgatnék azokon a helyeken, ahol gyermekkorom egyik kedvenc sorozata, a Klinika játszódott.

A humortalan emberekből lesznek a zsarnokok

Nagyon hálás vagyok a Teremtőnek (vagy Apunak meg Anyunak) a humorért, az (ön)ironikus látásmódért, ami adatott. Annyi, de annyi mindenen átsegít a magam elé tartott görbe tükör, meg persze a visszapillantó is, amiből a világot szemlélem.

Egy tízéves gyerek mentheti meg a tragédiától társait?

Minden nyáron olvasunk legalább egy olyan hírt hetente, mely szerint felelőtlen szülők az autóban hagyták a gyermeküket és/vagy a háziállatukat. A szerencsétlen és kiszolgáltatott gyereket és állatot jobb esetben kiszabadítják a járókelők vagy a hatóságok, rosszabb esetben tragédia történik.

Veszteségeink

A felnőttkort, a beérést, megérkezést nem csupán az jelzi, hogy felelősséget vállalunk az életünkért, gyermeket nevelünk, akiért és aki helyett kiállunk, amíg ő nem képes magát menedzselni, hanem az is, hogy megnövekednek a veszteségeink. Szegényebbek leszünk illúziókkal, vágyakkal, álmokkal és sajnos barátokkal, szerettekkel is. Nem csak a csalódások, hanem az elmúlás okán is.

Majális a pokol tornácán

Onnantól, hogy anya vagy, az életed 95%-ával nem te rendelkezel. Akár egy csemetéd van, akár 12, amíg nem érik el azt a kort, hogy vészesen ciki veled mutatkozni, bizony nagyon szívesen mutatkoznak veled. Az enyém tizenegyen túl, tizenkettőn innen van, tehát még pont abban az állapotban, hogy belefér anya jelenléte közterületen.

Tisztelet a melósoknak!

Mi, akik fűtött irodákból osztjuk az észt, s talán annyival járulunk hozzá a GDP-hez, mint a szűknadrágos-mokaszinos-kakastaréjos hülyegyerekyuppiek az ilyen-olyan média- és „menedddzser” pozíciókban, akikről csak elölről lehet megállapítani, lányok-e vagy fiúk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy bizony a mínusz 5 fokban is dolgoznak a szabad levegőn emberek, meg állnak a gyári szalagok mellett 30 éve visszeres lábbal, fájó háttal nagymamakorú munkavállalók.

Önbizalomgyilkos próbafülkék: a nő ennyit érdemel?

Nincs egy göncöm sem. Soha, semmilyen alkalomra. Ami van, az mind régi, avítt, unalmas, nem áll jól, kifakult, kövérít, nemisazénstílusom stb. Néha fel kell(ene) frissíteni a ruhatárat, de újabban egyre kevésbé van türelmem a bevásárlóközpontok egyenboltjaiban kotorászni, hogy a meglehetősen minimálisra hangolt lelkesedésem is lelohadjon a próbafülke tükrébe pillantva. Hogy sikerül elérniük azoknak a fényeknek és foncsoroknak, hogy az ember lánya egy 36-os fekete nadrágban is kövérnek lássa magát?! Merthogy annak látom magam, noha nincs testképzavarom. Konfekcióméretet hordok, ráadásul a fekete pantalló mindig jolly joker. Annak kellene lennie. Másnak talán az is. Bár szerintem nem.

Feleségek név nélkül

Hétvégenként, ha van időm, átnézem a nyomtatott sajtót. Tegnap sem volt ez másként. Bekuckóztam a reggeli kávéval és a hetilapokkal a bolyhos barna pléd alá, s érdeklődve lapozgattam. Azt vallom, a tájékozottság még senkinek sem ártott, legfeljebb az ember lánya egyre szomorúbb és kiábrándultabb lesz, ahogy mind többet és többet tud a világról.

"Akinek fiatal barátnője van..." Tetszik érteni?

Előttem áll a kifőzdében. Az a kora 60-as, pocakos, maradék haját tüsire vágató, vastag keretes szemüveget (nem a trendi fajtából) viselő, hangoskodó tahó. Mindegy, mit, mindegy, kinek, csak jó hangosan. Csak hallja a nép az ő nagyszerűségét, részesüljön lehengerlő személyisége pici morzsáiból, igyák szavait ifjak és vének.

Iskolaszerek beszerzése ép ésszel?

Az ember sok mindent rühell az életben. Én például nem bírom a gyantázást, a herpeszt, mely havonta kiüti a képemet, de a benzingőzt sem. Nem szeretem a paradicsomos káposztát meg a betelefonálós műsorokat. Teherként élem meg a takarítást, a teregetést és a vasalást is. Ilyen vagyok, ez van.

Tíz dolog, amit minden családos nő átél húsvétkor

A húsvét a karácsony mellett a kereszténység legnagyobb ünnepe. Krisztus feltámadására emlékezünk hitünk szerint. De ez a (most éppen) március végi időszak egy újabb hosszú hétvége is, meg kötelező pofavizit, rokonlátogatás- és fogadás, na meg a nagy zabálás. Főleg így húsvét hétfőn szoktunk mérleget vonni a magunk mögött hagyott napokból. Nézzük, mi az, ami erre az ünnepi időszakra (is) jellemző majd’ minden családban!

Rabszolgasors újratöltve - az anyák és a hétvége

Nemrég múltak el az ünnepek, a relatíve hosszabb pihenés időszaka, az első munkás hét után mégis úgy vártuk a hétvégét, mint a Messiást. Ám ha jobban belegondolunk, egy nő, anya a hétvégén is folyamatosan pörög, legfeljebb más jellegű és minőségű munkát végez, mint hétköznap. Összeállítottunk egy kis listát arról, hogyan is néz ki egy átlagos édesanya hétvégéje. Mielőtt bárki mártírsággal vádolna bennünket, azért leszögezzük, hogy természetesen nem minden hétvége ilyen „rakkolós”, s nem várjuk a béke Nobel-t sem azért, mert pihegő keblünkre öleljük az egész családot. De azért azt minden gyakorló anya, feleség elismeri, hogy az alábbi lista nagy mennyiségű, higítatlan valóságot tartalmaz.

Tíz dolog, ami mindenkivel megtörténik karácsonykor

Karácsony másnapja van. Lassan belefulladunk a mákos bejglibe, a halászlébe, kívülről fújjuk nem csak az Igazából szerelem című opust, de a Shrek 1-2-3-akármennyit, a Denisz, a komiszt, a Másnaposokat és Hugh Grant teljes életművét. Két napja pizsamában lődörgünk, fésűvel és arckrémmel is csak akkor találkozunk, ha a rokonság apraja-nagyja megjelenik nálunk. Vannak azonban dolgok, melyek a fent leírtakon kívül is összekötik a magyar (ha nem a világ) karácsonyozó társadalmát. Bizonyos események, fennforgások ugyanis (majdnem) mindenkivel megtörténnek. Ezekből gyűjtöttünk össze tízet.

Míg a halál el nem választ! De nem mindegy, milyen halál!

Lajos bácsi és Marika néni 61 éve házasok. 1954-ben fogadtak egymásnak örök hűséget. Lajos bácsi – akkor még nem bácsi – 22 éves volt, Marika 19. Született két gyermekük: Lajos 1955-ben, akit azóta már elvitt a szíve, és Marika 1957-ben. Öt unokájuk is van, de még csak három dédunoka. Hajtanak a fiatalok, multiknál és külföldön próbálkoznak. Nehéz az élet, ahogy mindig is nehéz volt, de az ő idejükben talán egyértelműbb. Nem irigylik a mai fiatalokat. A bizonytalanságot, a munkanélküliséget, a gürcölést éhbérért. Vagy az idegen országban, idegen nyelven próbálkozást, a heti hat nap munkát, az albérletben tizedmagukkal zsúfolódást.

Ősszel beljebb jön a jó

A szerelmek mindig tavasszal meg nyáron esnek meg. Ilyenkor bizsereg a bőr és bizsereg a szív is. Lengébb a ruha, lazábbak az agytekervények, könnyebben beleakadnak egy szépen mosolygó szájba, ígéreteket kacsintó szempárba.

Na, ki volt menzás gyerek? És jóllakott napközis?

Meglehet, most kitagad az egykori általános és középiskolás társadalom finnyásabbik fele, de muszáj töredelmesen bevallanom: ÉN SZERETTEM A MENZÁS KAJÁT. Hú, kijött. Sőt, emelem a tétet: volt olyan étel, melyet a suliban jobban készítettek, mint otthon az anyukám. Az a rántott ton(vagy akármilyen)hal csomókba összeállt, hideg rizzsel és savanyú uborkával – felejthetetlen! Még most is összefut a nyál a számban, ha rágondolok. Összegyűjtöttünk néhány egykori remeket (vagy kevésbé remeket) a közétkeztetésből, melyek még ma is vissza-visszaköszönnek gyermekeink étlapjáról, de nekünk, a szülőknek már retrószámba mennek.

Akár boldog is lehetett volna...

Meghalt M. néni. Nem most, már néhány hónapja. De úgy alakult, hogy most találkoztam az unokájával, s felidéztük gyermekkorunk közös emlékeit a kis faluból, ahonnan mindketten származunk.

@vonakriszta

Kövess az Instagramon

Hírlevél

Itt találkozhatsz velem