Blog

Van, hogy a léleknek van izomláza?

Éreztetek már olyat, hogy a lelketeknek van izomláza? Nem, nem őrültem meg, tudom, hogy még olvasni is furcsa. Hát még megélni! Mert én pont ezt érzem most. Mikor levegőt veszek, kétszer annyi erőfeszítésbe kerül, mint egyébként. S minden egyes beszívásnál olyan, mintha a tüdőm megerőltettem volna. Hátul a tüdőm, de az elöl a lelkem. Végtelenül nehéz. Tele van, csordultig. Mindennel. Jóval is, meg rosszal is.

Nem elemezgetem, mi van belül, csak azt tudom, azt érzem, hogy sok. Sok minden. Gondolatok, érzések, érzelmek, nevetések, fájdalmak, terhek, kötelezettségek összedobálva, egymás hegyén-hátán. Rendszerezni kellene, szintetizálni, de legfőképp megszabadulni a tekintélyes részétől.

Mert nincs ennyi mindenre szükség. Azt érzem, kellene egy lelki konténer, melybe átválogatás után kihajíthatnám a lomokat. Miért őrizgetek régi sérelmeket? Olyan emberek iránt, akik egyébként már nem részei az életemnek, akik akkor is csak elvettek belőlem, amikor még kapcsolatban voltunk.

Miért tárolok fájdalmakat? Öntépő, maró sebeket, melyeket magamnak okoztam, s melyeken – azt hittem – túl vagyok. Vagyis túl kellene lennem, mert már nem is az az élethelyzet a sajátom, amiben okoztam őket magamnak.

Miért rakosgatom egymásra a lelkiismeret-furdalás morzsáit? A morzsák már soha nem állnak össze egésszé, soha nem lesz belőlük egy nagy érzelem. Mégis, gonosz kis cafatokként kuplerájt hagynak odabent.

Ez a sok teher nem hagy helyet a jónak. Ráül a szépre, rátelepszik a nemesre, az örömre, s nem hagyja érvényesülni. Pedig az is ott van belül. A hála, a szépség, a kacagás, a boldogság. Tudom, mert érzem őket.  

Hogy tegyek rendet, ha nem tudok üríteni, csak mindent befogadok, szűrés nélkül, ami jön? Létezik, hogy egyszer csak megtelik a lélek? És ha túlcsordul, abból mi születik? Jó, rossz? Van erre válasz? És megoldás? 

(Igenélet)

@vonakriszta

Kövess az Instagramon

Hírlevél