Blog

Iskolaszerek beszerzése ép ésszel?

Az ember sok mindent rühell az életben. Én például nem bírom a gyantázást, a herpeszt, mely havonta kiüti a képemet, de a benzingőzt sem. Nem szeretem a paradicsomos káposztát meg a betelefonálós műsorokat. Teherként élem meg a takarítást, a teregetést és a vasalást is. Ilyen vagyok, ez van.

Megesik, hogy dolgozni sincs kedvem, ilyenkor azzal nyugtatom magam, ha kis időre kiszakadok a mókuskerékből és csinálok valami teljesen mást, pár óra múlva sokkal könnyebb lesz befejeznem azt, amin éppen munkálkodom.

Így volt ez a minap is. Már jojózott a szemem a képernyőtől, gondoltam, összekötöm a lógást a hasznossal, s beszerzem a gyermekem ötödik osztályos iskolaszereit.

Az elején azzal kezdtem, mi mindent nem szeretek. Na, erre a listára néhány napja feliratkozott, mi több, az élre ugrott a bevásárlóközpontban való, céltalannak tűnő, kétségbeesett bolyongás egy többoldalas jegyzettel, mely a fiam beszerzendő tanszereit tartalmazta.

Nyilván minden anyának ismerős a szituáció. Legalábbis a sorstársakon, akikkel együtt lődörögtem egyik sorból a másikba, ugyanazt a potens tömeggyilkos arckifejezést véltem felfedezni, mely attitűd engem is kezdett a hatalmába keríteni, mikor már a nyolcvankettedik hiábavaló kört tettem meg az A/5-ös kottafüzet nyomában. 

Fehér, famentes rajzlapból kell négy csomag. Igen ám, de van 689 Ft-ért és van 450 Ft-ért is. Természetesen behelyeztem a kosárba négy csomag 450 Ft-ost, miközben félhangosan morogtam, hogy a lista legelső tételére már el is kellett költenem 2000 Ft-ot. Plusz önhergelésként még az is eszembe jutott, hogy a gyermekem mindenféle művészi tevékenység ellen be van oltva, ergo a 40 darab famentes rajzlap néhány értékelhetetlen krikszkraksznak esik áldozatul, még egyszer mondom: 1800 Ft-ért!  

Tűfilc, fekete, két darab. Szólóban természetesen csak zöldet lehet kapni. A csomag, melyben fekete is lapul, 1500 Ft. Remek. Mi legyen? Hányszor fogok még iskolaszerek után kajtatni? Vegyem meg, ne vegyem meg? Nem veszem meg.

Megyek tovább. Szövegkiemelő. Négy darabos, 600-ért. Felesleges. Egy is elég. Hoppá! A szövegkiemelők alatti polcon fehér, famentes rajzlapok vannak: 199 Ft/csomag. Na, akkor újratöltés. 200 métert visszabandukolni, megkeresni az eredeti sort, ahonnan beszereztem a 450 Ft-osokat, s visszahelyezgetni a polcra.

A listán haladva természetesen legalább tízszer jártam így. Fogcsikorgatva a kosárba tettem egy többszáz Ft-os tételt, mire öt perc múlva felfedeztem jó néhány sorral odébb ugyanazt a terméket egy másik gyártótól, jóval olcsóbban. Ki-be, ki-be, mint az eszelős.

De hogy majdnem tényleg megzakkantam, azt akkor éreztem igazán, mikor a Természetrajz tantárgyhoz szükséges sima füzet mellett felfedeztem: sorvezetővel. Ó, sorvezető kell a sima füzethez? Remek. - Akkor miért nem jó a vonalas? – már üvöltöttem magamban (legalábbis remélem, hogy csak magamban, nem emlékszem).

Eladóvadászatra indultam. Bele is botlottam egy késő tizenéves kis árufeltöltőbe, akitől érdeklődtem a sorvezető iránt. Kár, hogy betűkkel nem lehet arckifejezést visszaadni, de még olyan emojit sem találtak ki, amilyen képet szegény pára vágott. Nem tudta, nem értette, nekem meg nem volt több türelmem. Két és fél órája bolyongtam az őrület határán egy hodályban, s még a lista feléig sem jutottam.

Aztán amikor a fehér pólós-tornacipős sorban keresgéltem testnevelés órára néhány dolgot, észrevettem egy pár kilógó lábat egy ruhahalom alól. Nem is gondolkodtam, közelebb merészkedtem. Leszek hős megmentő, egye fene! Elhúzva néhány 146-os pólót, találtam egy nyugdíjas nénit, aki egy óvodásoknak való széken kuporgott a ruhák között, és egy pletykalapot olvasott. Szürreális volt, de abban a pillanatban valahogy mégis helyénvalónak éreztem. A tébolydában mi mást is csinálhatnának az emberek, mint teljesen irracionális dolgokat!

Az A/5-ös kottafüzet meglelése felé tett utolsó próbálkozásomat és az egész iskolaszeresdis-bevásárlásos elképzelésemet akkor adtam fel végleg, mikor beleütköztem egy „Hajrá, magyarok!” szurkolói kalapot viselő apukába, aki – valószínűleg kínjában – a közelben bazsalygó hoszteszlány pultjáról elmart 5 eszpresszós pohár valamilyen löttyöt, s valódi zsonglőrként egyensúlyozgatva, egyiket a másik után tolta az arcába. Így, visszagondolva, lehet, hogy bébiétel volt, mintha a perifériás látásommal érzékeltem volna pempős pultot.

Dobogó szívvel futottam a pénztárak felé, a listán lévő tételek kb. harmadával a birtokomban. Néha visszanéztem, nem követ-e egy megbuggyant apuka vagy egy kisszékes néni. Szerencsére mindenki a saját bajával volt elfoglalva.

Az „alig bevásárlásért” még így sikerült otthagynom 17 000 Ft-ot az áruházban, de vár még rám néhány kör.

Ám hogy mikor leszek elég erős és kipihent hozzá, azt még nem tudom.

(Eredetileg az igenelet.hu - n jelent meg, 2016. augusztus 21-én.)

@vonakriszta

Kövess az Instagramon

Hírlevél

Itt találkozhatsz velem