Blog

Lázadással a jövőbe

Szóval elkezdtem beszélgetni a bennem élő Krisztával, akit alapvetően szimpatikusnak találtam, de valahogy a nagy hajtásban nem volt időm meghívni egy kávéra, hogy jobban megismerjem.

A testem szólt: Elég!

Jelzett ez az általam elég mostohán kezelt porhüvely, hogy

„anyukám, lehet, hogy nem vagyunk túl jóban, azért tűröm a hülyeségeid, ameddig csak bírom, de most már rám is figyelj egy kicsit, mert negyven éve én cipelem-viselem minden dilidet, kiszolgállak, támogatlak, miközben te megvetsz, ostorozol, a szádat huzigálod rám, a combom csipkeded, ahol a hájat látod, a seggem paskolod kérdőn, miért lóg térdig, egyszer salátával etetsz hetekig, utána meg tömsz mindenféle szarral… Hát elég!

Kriszta megkísértése

Aztán szépen leesett, hogy ez nem normális dolog. Nem tudok egy napból három olyan értékelhető momentumot felidézni, ami hozzám kötődik? Hát mi vagyok én? Szörnyeteg? Tömegpusztító fegyver? Sorozatgyilkos? Vírus vagy baktérium? Dehogy.

Én életem. Én életem?

Azt mondta R., a lélekgyógyászom, írjak blogot. Írjam ki magamból mindazt a tépelődést, nyüszítést, fájdalmat, dühöt, kedvetlenséget, demotivált érzést, értetlenséget, dagonyát a magam posványában, ami csak felbugyog azon az úton, amelyet a segítségével járok egy ideje.
@vonakriszta

Kövess az Instagramon

Hírlevél

Itt találkozhatsz velem