Megjelent a könyvem

Tovább

“Szeretettel köszöntelek! ”

Vona-Szabó Kriszta vagyok, lélekben még mindig tarisznyás bölcsész, örök idealista, sok álmot dédelgető, dolgokat nehezen elengedő, a kényelmetlenhez is végsőkig ragaszkodó, de az utolsó előtti pillanatban mindent újrakezdő. Könnyen lelkesülő, könnyen elcsüggedő, könnyen abbahagyó, de soha fel nem adó.

Vona Gábor feleségeként húsz évig a politika határozta meg a mindennapjaimat. A közélet formált, tanított, faragott, nevelt. Sok lemondás, fájdalom, számos kemény lecke kellett ahhoz, hogy ma ki tudjam mondani: hálás vagyok a mögöttem álló két évtizednek, mert azok az idők kellettek ahhoz, hogy ma az legyek, aki vagyok. Közhelyesen hangzik, de minden közhely igaz. Talán azért közhely, mert egyszerű igazság. 

Alapvetően közvetlen vagyok, baráti hangnemmel találkozol ezen az oldalon is. Hiszek ugyanis az emberi jóságban, abban, hogy a legrövidebb út két ember között az értelmes párbeszéd, a kulturált eszmecsere. Ezzel a lelkülettel viszonyulok másokhoz, cserébe elvárom, hogy hozzám is így álljanak. Nem túl bonyolult, ugye? 

A bemutatkozó szövegek mindig marketingízűek. Mielőtt én is belecsúsznék a "minden csodálatos" kezdetű lózungokba, abba is hagyom. Inkább magamat adom.

Ha kíváncsi vagy, milyen is ez a "magam", nézz be hozzám időnként!

Itt a cipődet sem kell levenned. ;)

Tovább

Blog

Tovább

Szívügyek

Tovább

Média

Tovább
@vonakriszta

Kövess az Instagramon

Hírlevél

Itt találkozhatsz velem